A Magyar Képzőművészeti Egyetemen, akkor még Főiskola, nemzetközi viszonylatban is igen korán, 1948-ban indult a festmény-restaurátor képzés. 1970-ben kezdődött a szobor restaurálás oktatása, majd újabb területek is megjelentek, mint például a falkép-restaurálás (1972). Eltérően a főiskola többi szakától, ahol négy év volt az alapképzés, itt a diplomához öt évet kellett elvégezni nappali tagozaton. 1971 óta egyetemi diplomát kapnak a hallgatók, de a főiskola nevét csak 2000 január elsejétől változtatták Magyar Képzőművészeti Egyetemre.

1974-ben megalakult a “Múzeumi és Közgyűjteményi Tárgyrestaurátor Szak”, négyéves, levelező tagozatként. 1991-ben a tanulmányi idő öt évre nőtt, de még mindig csak “levelezőként” végezhető. Reméljük, ez a szak is hamarosan átalakulhat teljes idejű nappali tagozattá. Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem az egyetlen intézmény hazánkban, ahol restaurátor diplomát lehet szerezni.

A műalkotásokat évszázadokig festők és szobrászok javították, hisz ők ismertékezek anyagait, készítési technikáit, és nekik voltak meg a megfelelő művészi adottságaik a feladat ellátására. A régi korok alkotásainak növekvő megbecsülése hozta magával ennek a tevékenységnek az önálló szakterületté való fejlődését, a restaurátor hivatás megjelenését. Kezdetben a restaurálás csak a művészeti alkotásoknak dukált. Idő kellett annak felismeréséhez, hogy minden ránk maradt tárgyi emlék pótolhatatlan és becses tanúja múltunknak, ezért megőrzésükről a legmagasabb színvonalon gondoskodni kell. A restaurátor-képzés a múltban általában művészeti akadémiákon kezdődött el, gyakran csak mellékszakként, és művészeti alkotások kezelésére korlátozódott (Bécs 1908, Vilnius 1922, Torun 1946, Prága 1947, Varsó 1947, stb.). Ez egyben választ ad arra a gyakori kérdésre is, hogy miért nem a Magyar Iparművészeti Egyetemen oktatják az iparművész restaurátorokat.

A restaurátor szakma tartalma, és ezzel együtt a képzés is sokat változott az idők folyamán. Az induláskor a restaurátor olyan művész volt, aki festmény vagy szobor javítással is foglalkozott, mintegy pénzkereső mellékfoglalkozásként. Tevékenységét az előadó-művészekéhez hasonlították, aki mások műveinek avatott interpretálásával hoz létre új művészi értéket.

Mára teljes szemléletváltás következett be. A nemzetközi szakmai szervezetek megegyeznek abban, hogy a restaurátor-konzervátor új, interdiszciplináris szakterület képviselője. Magas színvonalú természet- és társadalomtudományos alapképzettséggel kell rendelkeznie, ugyanakkor képesnek kell lennie arra is, hogy a tárgyakon a beavatkozásokat művészi színvonalon, kiemelkedő minőségben elvégezze. Egyre inkább követelmény az is, hogy az új, sajátos tudományos területen a legjobbak 110 kutatóként is helytálljanak. A restaurátori-konzervátori tevékenység ma már a teljes tárgyi örökségre kiterjed. Általános az egyetértés abban, hogy restaurátornak csak az tekinthető, akinek erről szóló egyetemi diplomája van, és csak az a megfelelő képzés, amely lehetőséget teremt a doktori fokozat megszerzésére a restaurátor-konzervátor szakterületen. Európa egyetemein sorra teremtik meg ennek a feltételeit, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen is megkezdődött a doktori képzés.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátorképző Intézetében három szakon kaphatnak képzőművész-restaurátor diplomát a hallgatók. Ezek a következők:

– Festőrestaurátor művész
– Faszobrász-restaurátor művész
– Kőszobrász-restaurátor művész

A tanulmányi idő öt év, és kizárólag nappali tagozaton végezhető el. A szakdolgozatukat sikeresen megvédő diákok egyetemi diplomát kapnak (MA).

Az oktatásban az elmélet és a gyakorlat nagyjából fele-fele arányban oszlik meg. Az óra-szám igen magas, heti 40 körül mozog.

Gyakorlati oktatás:

Az első két évben a többi művészeti, (festő, szobrász stb.), szakokhoz hasonlóan művészeti alapozás folyik. Rajz, festés, mintázás, szobrok készítése különböző technikákkal. A követelmény igazodik az egyetem színvonalához. A folytatás szakonként némileg különböző, de fő vonalaiban mindenütt a következő: műtárgymásolatok készítése eredeti technikákkal, eredeti tárgyak restaurálása tervszerűen növekvő nehézségű feladatok megoldásával. A diplomaévben egy nagy értékű, komoly problémákat felvető alkotás teljes helyreállítása a feladat a megelőző kutatásokkal, természettudományos vizsgálatokkal, szakszerű tervezetek készítésével és alapos dokumentációval.

Elméleti oktatás:

A hosszú idő alatt kiérlelt, de ma is folyamatosan korszerűsítés alatt álló rendszer kevés teret hagy a fakultációnak. Olyan sok a kötelezően elsajátítandó, egymásra épülő tudásanyag, hogy speciális igények kielégítésére inkább csak a diplomaévben, vagy a közeljövőben induló posztgraduális képzés keretében nyílik lehetőség. Vannak az egyetem minden hallgatója számára kötelező tárgyak. Ilyen a művészettörténet (10 szemeszter), művészeti anatómia és térábrázolás (4 szemeszter heti 4 órában), építészettörténet (4 szemeszter). Négy idegen nyelv közül választhatnak, ajánlott az angol. A restaurátorok számára kötelező speciális tárgyak az alábbiak:

– Festészeti technikák
– Ikonográfia
– Műemlékvédelem
– Muzeológia
– Fizika
– Kémia
– Analitika
– Anyagtan
– Műtárgyvédelem

Az ajánlott tárgyak:

– Viselettörténet
– Ábrázoló geometria
– Kultúrtörténet
– Irodalom
– Esztétika
– Művészetszociológia

A felsoroltak közül talán a leghangsúlyosabbak a természettudományos tárgyak. Az “anyagtan”, “műtárgyvédelem” és “festészeti technikák” elnevezések mögött is természettudományok bújnak meg. Az anyagtan például főleg a fák szerkezetével, romlásuk okaival, a gomba és rovarkártevőkkel, valamint az ellenük való védekezéssel foglalkozik. A kémia, fizika és műtárgyvédelem tantárgyak mind a műalkotások anyagaival, azok öregedésével, károsodásaik okaival, a természettudományos vizsgálatok módszereivel és azok kiértékelésével foglalkoznak. Ezek a tárgyak együtt igen nagy óraszámban kötelezőek.

A hivatalos órarendben nem szerepelnek nagyon fontos és rendszeresen megtartott órák. Ezek a művészeti technikák történetét, a restaurálás gyakorlatát és elméletét foglalják össze rendszerezett formában, és talán egyszer fő tantárgyként vizsgakötelesek lesznek. Jelenleg ezen órák anyagából a hallgatók beszámolói a gyakorlati jegybe számítanak bele.

A tárgyrestaurátor oktatás a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátorképző Intézete és a Magyar Nemzeti Múzeum együttműködésében folyik. A hallgatók öt szakirányon szerezhetnek tárgyrestaurátor-művész diplomát. Ezek a következők:

– Szilikátrestaurátor művész
– Fém-, ötvösrestaurátor művész
– Fa-, bútorrestaurátor művész
– Papír-, bőrrestaurátor művész
– Textil-, bőrrestaurátor művész

A tanulmányi idő öt év, levelező tagozaton. A szakdolgozatukat sikeresen megvédő diákok egyetemi diplomát kapnak (MA).

Az első három évben az elméleti tárgyakon van a nagyobb hangsúly: restauráláskonzer- válás elmélet (régészeti kerámia, fém és szerves anyagok), művelődéstörténet, művészettörténet, muzeológia, restaurálás etika és történet, kémia, fizika, növénytan, talajtan, stb. A gyakorlati órákon a különböző anyagú tárgyak készítéstechnikáival, vizsgálatával és konzerválásával-restaurálásával ismerkednek. Foglalkoznak az ásatásokon, raktárakban és kiállításokon való teendőkkel is.

Az utolsó két évben a szakirányuknak megfelelő területen mélyítik el tudásukat. Diplomamunkaként egy – összetett problémákat felvető – iparművészeti tárgy természettudományos vizsgálattal, technikatörténeti és művészettörténeti kutatással alátámasztott restaurálását végzik el. Az oktatás sokrétűségére jellemző, hogy mintegy 85 tanár vesz részt a munkában.

1989-ben az Intézet oktatói és magánrestaurátorok létrehozták a Donátor Alapítványt az oktatás tárgyi feltételeinek fejlesztésére. 1994-97 között a FEFA (Felzárkózás az Európai Felsőoktatáshoz Alap) pályázatokon nyert összegekből a Restaurátorképző Intézet tanárai közreműködésével anyagvizsgáló laboratórium jött létre, mely egyaránt szolgálja az oktatást és a restaurátori munka magas színvonalú megtervezését, végrehajtását. A hetvenes évek közepétől fizika tanárunk, Kriston László rendszeresen végzett fototechnikai, röntgen radiográfiás és diffrakciós vizsgálatokat. A fototechnikai vizsgálatokat a hetvenes évek végétől, a feltételek megteremtése után, a diákok maguk végzik. 1995 óta működik a Restaurátor Kollégium, melynek előadásai a szakmai fejlődést, az új ismeretek terjesztését szolgálják. 1999-ben elkezdődött a doktori képzés. A sikeres aspiránsok DLA (Doctor of Liberal Arts) címet kapnak.

Intézetünk a gyakorlati oktatáshoz a legjelentősebb közgyűjteményektől kap műalkotásokat. A tárgyrestaurátor hallgatók többsége állásban van valamelyik múzeumnál vagy hasonló intézménynél, számukra innen biztosítható a gyakorlati képzéshez szükséges tárgyi anyag.

Az új igényeknek megfelelő képzés és restaurálás megteremtésére létrejött legfontosabb európai szervezetek egyikének (ENCoRE), intézetünk az alapítás óta társult tagja. Így ott lehetünk az egyesült Európában kialakítandó szabályozásnál és a képzési irányok és követelmények meghatározásánál. Ez egyben a legfontosabb biztosítékok egyike arra, hogy értékes hagyományaink megtartása mellett együtt haladjunk a többi fejlett országgal.

Ifj. Bóna István dr. habil
egyetemi adjunktus